Az utazás

Never ever Volánbusz!
Sejteni lehetett, hogy egy 20 órás buszos utazás fél Európán át nem lesz gyaloggalopp. De így, túlélvén az egészet már elmondhatom, hogy ez tényleg csak a nagyon bevállalósaknak való.
A busz maga nem volt különb egy sima helyközi busznál, az ülésekről már az első percben megállapítottam, hogy nyomorúságos szenvedést kell bennük elszenvednem. Elvileg volt egy Wc a buszban, ám azt használni nem lehetett. Egyéb más szolgáltatás nuku. (Már utaztam Orangeways-szel, ami ehhez képest, a maga 5 órás útja során felért egy mennyországgal, hozták kérésre az ingyen kávét, teát, nézhettem filmet vagy rádiót hallgathattam a saját kis fülhallgatómon, amit original adtak a kezembe, használható Wc, kisebb szükségletekhez.)
Két darab magyar sofőrünktől hiába vártuk az elindulás után a mikrofonos beköszöntőt vagy bármi ilyesmi mást. Később kiderült, hogy idegennyelvtudásuk legfeljebb egy alapszintű nyelvvizsgán menne át. Egyik kedvenc mondatom, melyet Bécsben ejtettek el, így szólt: "Disz busz iz not London, Iz Rotterdam.". Bécsben sokan felszálltak az addig foghíjas buszra, ami nekünk még helyjeggyel működött, onnantól kezdve viszont, aki kapja, marja helyfoglalás volt. Elvileg mindez úgy volt megszervezve, hogy kb. annyi jegyet adjanak el, amennyien fel is férnek...Természetesen ez sem volt senki számára világos, a kérdésre, miszerint hova lehet ülni, ha az egyetlen sofőr mögötti szabad helyre nem, a válasz egy 'mennyél hátra' (lendítő kézmozdulattal körítve) volt. Külön kérésre elindították a Johnny English című opuszt, mely legalább enyhítette bosszankodós hangulatunkat, de eme kiváltságban is csupán egyszer részesülhettünk a majd' egy napos utazás során. Enni, inni, Wc-zni és cigizni elég gyakran megálltunk, így az alvás még bonyolultabb folyamattá vált.
Az első 10 óra, délutántól éjszakáig és maga az éjszaka iszonyú volt, aludni lehetetlenség, helyezkedni szintén. A napfelkelte Németországban már bíztatóbb volt, mert előrevetítette mihamarabbi megérkezésünket Arnhembe.
Finally in Arnhem, átbattyogás a vasútállomásra, ahol jegyautomaták tátongatták mechanikus szájaikat, de csak fémpénzt voltak hajlandóak bevenni. Így irány lifttel két szinten lejjebb, készpénzzel venni jegyet, ami itt nem különösebben divat, hiszen a legtöbb ember Ov chipkarttal utazik az országon belül, amit csak le kell húzni.
A vonatút szóra sem érdemes, a kilátás remek volt, zöld, birkák, tehenek, csatorna, víz, házak, zöld, zöld, zöld. S végül Leeuwardenben már Kasia várt minket az állomáson.
Utazás the end.